2013. december 29.

Tizenkettedik fejezet

~ Daniel szemszöge ~

Mióta Justinnal összekaptam, elég rendesen, senkivel nem beszéltem a bandából. Még a barátnőmmel, Kellyvel sem, pedig már hívott minimum ötször, tegnap óta. Nem láthatta az incidenst és a történéseket sem - de biztos tud már róla -, mivel a szüleivel elrepültek New Yorkba. Ma biztosan jön suliba, s tuti kiszed belőlem mindent, a-z-ig, hogy mit foglalkozok Jesminaval, és a hasonlók.
Jelen pillanatban a pulton ülök, s töröm a fejem. Még csak fél hét múlt öt perccel. Kész vagyok tetőtől talpig. Borzalmasan érzem magam. A tükörbe nem merek belenézni, amilyen ocsmány módon benne voltam Jemina épségének tönkretevésében. Míg csendesen, nyugodtan törtem a fejem - látszólag, belülről minden tombolt -, megszólalt a csengő. Egy nagy sóhaj közepette leugrottam a konyhapultról, s az ajtóhoz mentem kinyitni.
- Szeva! Bejöhetek? - Remegett a srác a reggeli hideg miatt.
- Gyere! - Vakartam meg a tarkómat. Belépett, majd becsuktam az ajtót. Semmiképp nem számítottam rá. Utána mentem, épp a nappali közepén megállt, én pedig mentem tovább a konyhába. Miközben ő megállt, én előtte haladtam el.
- Mondjad! - Szólaltam fel menetközben. Nem hallottam semmit, csakhogy követ. Azaz jött utánam. Mikor beértünk a megcélzott helyiségbe, felugrottam a konyhapultra, vissza a helyemre. Megvártam míg elhelyezkedik valahol, s ez a másik pult volt, velem szemben. Afféle tálalópult. Justin miután megállt, rám nézett. Hosszasan bámulni kezdett. Mintha elmerengett volna. Muszáj volt közbeszólnom, mert megölt ez a csend, na meg persze a kíváncsiság, hogy mi ez a kora reggeli, váratlan beállítás.
- Justin - szólítottam meg.
- Ja - rázta meg a fejét.
- Mit akarsz? - Kérdeztem meg.
- Khmm - köhintett. - Csak megbeszélni veled a dolgokat - mondta végig a szemembe.
- Aha - bólintottam, majd lenéztem a földre. - És milyen dolgokat akarsz te megbeszélni? - Pillantottam fel rá.
- A tegnapiakat... - Túrt bele a hajába kínosan. Nem mondtam semmit, megvártam, hogy belekezdjen, amit el akar mondani. - Mi volt ez a tegnapi?
- Mármint?
- Miért viselkedtél úgy? Miért ugrottál nekem? - Érdeklődött.
- Mert köcsög voltál. Egy cseppet sem hatott meg, hogy mindaz, amit művelt magával Jemina, legnagyobb részben a te hibád. Ez most nem volt súlyos, de bármi lehetett volna.
- De te is fogadtál velem, szóval... - Hagyta félbe a mondatot.
- Az volt életem legnagyobb hibája - sóhajtva ugrottam le a pultról, s fel-alá kezdtem járkálni a helyiségben. Frusztrált Justin mondata. Tudtam, hogy hibás voltam. Nem tudtam mit tenni ezellen, csak Jemina mellett állni. Nem, nem kényszerből, hogy kifizetődjön a lelkiismeret-furdalásom, szó sincs ilyenről. Hanem eljutott az eszemig, hogy nem külső és menőség alapján kell valakit megítélni. Belegondolva, napról napra jobban meg szeretném ismerni Jesmina-t.
- Megint rajta gondolkodsz? - Kérdezte Justin cinikusan. Kizökkentett a heves eszmefuttatásomból, ekkor meg is álltam előtte. Felpillantottam haveromra, aki ölbe tett kézzel várta a válaszomat. Természetesen tisztában volt vele, csak hallani akarta, amint pozitívummal erősítem meg eldöntendő kérdését. Nagyot sóhajtva tettem zsebre a kezeimet, majd szólásra nyitottam a számat.
- Rajta is - bólintottam.
- De miért? - Nevetett fel.
- Hagyjuk! Nem értenéd. - Hagytam fel a magyarázkodással.
- Szerintem is hagyjuk. Ez a lány már híresebb lesz, mint mi. A suliban is mindenki róla beszél.
- Nem csodálom - mormogtam az orrom alatt.
- Héj, tesó! Ugye tudod, hogy nélküled nem olyanok a napjaim. Ez volt az eddigi második vitánk kiskorunk óta, s nem szeretnék rosszba lenni veled megint egy hétig - jött közelebb, és megállt közvetlen előttem.
- Ez most nyálasan hangzott - nevettem el magam.
- Tudom. Te hoztad ki belőlem - boxolt a vállamba.
- Biztos, hogy nem. Tuti, hogy van egy ilyen oldalad is - mutogattam összevissza.
- Hogyne. Akkor már jelentkezek az iskolai színdarabba Romeonak - rázta meg a fejét vigyorogva.
- Szerintem Juliának is felvesznek - veregettem meg Justin vállát.
- Persze, az már tetszene, mi? - Kérdésében levehető volt a szarkazmus.
- Nekem nem, de a többi pasinak biztos - ráncoltam össze a homlokom.
- Hát hogyne. Minek nézel te engem? - Kerekedtek el szemei, de a szája sarkában ott botorkált a „most átverlek” mosoly. Eléggé átlátok rajta, hogy ezt bevegyem.
- Biebernek - vigyorogtam.
- Nem vagyok homár.
- Senki nem mondta, tesó - nevettem egy nagyot. Várt pár percet, majd beszédre nyitotta a száját:
- Béke? - Mosolyodott el, közben felém nyújtotta jobbját.
- Ja - bólintottam, majd átnyújtottam a jobbomat, s lepacsiztunk, ahogy szokás.
- Ezt már szeretem. - Csapta össze tenyerét.
- Menjünk inkább - vettem fel a táskámat. Miután megtettük a sulihoz vezető utat, ami beletelt vagy húsz percbe, automatikusan bementünk az épületbe, hol csak pár diák és egy-két dolgozó lézengett. A folyosókon a csend honolt, ahogy Justin és köztem is. Feltrappoltunk a lépcsőn az emeletre, mivel első óránk kémiával kezdődött. Nyugodtan mentem végig a haverommal azon folyosón, amelyiken a 89-es terem volt. Egészen addig, míg a terem elé nem értünk. Megálltam az ajtó előtt, s bámultam a fatárgyat. Megfogtam a hátitáskám két vállpántját, amit kissé feldúltan szorongattam.
- Jöhet a kiosztás - sóhajtottam. A gondolattól, ami végigfutott az agyamon, mérhetetlen feszültség vette urrá a testemet. Miszerint megint hallgatthattam Jesmina elhordását Kelly szájából. Roppantul zavart, hogy mindig mindenért ezt a szerencsétlen lányt okolták. Mindig őt találták meg Lucyék, s pontosan ennek a rémálomnak akartam véget vetni bármi áron. Rápillantottam Jayre, aki bólintással jelezte, hogy nyithattam az ajtót. Kinyitottam azt, majd felemelve a fejemet léptem be a terembe, s ekkor pillantottam meg a híres-neves bandánkat. Amint bementünk, rögtön ránk kapták a fejüket. Ahogy közelebb vonszoltam magamat hozzájuk, feszülttebbé vált a légkör. Mindenki tekintetete szúrósan meredt rám.
- Megérkezett Daniel haverunk is - röhögött a szőke hajú haverom, Jack.
- Aki a strébereket pártolja - állt fel a helyéről barátnőm, és azonnal felém tartott. Kijelentésére megforgattam a szemem, s kezeimet lelógattam testem mellé. - Van valami magyarázatod arra, hogy miért jobb nálam az a kis szu...
- Elég, Kelly! - Mutattam rá az említettre. - Miért mondasz rá ilyen undorító jelzőket? Egyáltalán hogy jössz te ahhoz, hogy leszóld Jemina-t? Senki nem kérdezett, és addig lapos maradhat a pofád. - Magyaráztam idegesen, hangomat felemelve. - Rohadtul magadba szállhatnál, mert nem körülötted forog a világ. Ja, és szerintem sokkal intelligensebb nálad. - Néztem bele szemeibe folytonosan, s villámokat szórtam felé. Fölöttébb dühös lettem. Akár egy időzített bomba. Ha lejár az adott idő, bármelyik pillanatban robbanhat. Ugyanígy voltam: Minél jobban felidegesítettek, annál jobban ment fel bennem a pumpa, s robbantam. A teremben csodálkozó szempárok szegeződtek rám. Síri csend volt. Mindenki lefagyott, még a velem szemben álló személy is. A lány állta a tekintetem, majd ő zavarta meg a nesztelenséget.
- Milyen kis törődő lettél hirtelen. Eddig le se szartad, hogy él-e vagy nem, most meg teljesen átestél a ló túloldalára. Mi van? Te is meg akarod baszni? Tessék, ott van! Cserkészd be, majd fektesd le! - Kiabált.
- Ebből is látszik, hogy rohadtul nem ismersz. Amúgy... - Léptem a lehető legközelebb hozzá. - Ha egy senki a szemedben, miért vagy rá féltékeny? - Tűrtem füle mögé hajtincsét, közben cinikusan felnevettem. Kelly köpni-nyelni nem tudott, annyira letaglózta a kérdésem.

_________________________________________________________________________

Elnézést a várakoztatásért!
Mellesleg: Kellemes Karácsonyi ünnepeket utólag, és Boldog újévet kíván ennek a blognak a két írója, Enchil és Niki:) !

4 megjegyzés:

  1. Nagyon király rész!!! Siess a kövivel!!! :D

    VálaszTörlés
  2. Hellóka :D jó lett ez a rész :) nagyon várom a kövit
    amúgy nem szeretnél jelentkezni a Blogversenyre? http://blackvilleapril.blogspot.hu/p/blog-page_2.html

    VálaszTörlés
  3. Nagyon, nagyon jó lett! Köviiit! :) <3

    VálaszTörlés