Tizenegyedik fejezet

~ Daniel szemszöge ~

Egyszerűen másodpercek alatt elájult, mindenkiben megfagyott a levegő. Justinra néztem, aki fagyott tekintettel vizsgálta a lányt, majd Jeminához siettem, és lehajoltam hozzá.

- Vidd az orvoshoz, Daniel, addig elbeszélgetek az osztállyal, mert biztos vagyok benne, hogy páran tudják ennek az okát! - nézett szigorúan a többiekre a tanár. Felkaptam ölembe a lány testét, közben félve néztem végig azon, ahogy vittem befele az orvosi szobába. Ezt mind mi tettük vele, alig bírom megemészteni, hogy miattunk szenved. De ezentúl megvédem, mert senki nem érdemli meg, hogy megölje magát. Kopogtam lábammal az ajtón, majd Diana néni hamar nyitotta is azt.

- Istenem - kapott a szája elé. - Gyorsan tedd le az ágyra! - az orvosi készletéhez sietett, és leült a lány mellé. - Mi történt vele?- vizsgálta meg a lábát, amiből még egy kicsit folyt a vér, nagyon csúnyán nézett ki a lába.

- Én nem tudom. Egyszerűen csak elájult - néztem rá kétségbeesetten.

- Ajh, valaki nagyon megbánthatta a kicsi lelkét - simogatta meg a haját.- Lement a vérnyomása, és egy kicsi vért vesztett, de szerencsére komolyabb baja nincs, sebei nem fertőztek el, de eléggé mélyek. Lekezelem neki, majd felhívom a szüleit.

- Ne! Csak a szüleit ne tessék felhívni, mert attól csak rosszabb lesz. Szerintem ő se akarná, hogy a szülei megtudják.

- Jól van, de ha legközelebb is előfordul, akkor rögtön hívom őket - nézett rám a nő, majd bekötötte a sebeit, végül írt valami papírt, aztán megszólalt. - Vidd haza Jeminát, írok nektek igazolást!

- Rendben, köszönöm.

- Aztán vigyázz rá! - nézett rám figyelmeztetően.

- Mint a szemem fényére - mosolyodtam el.

- Jól van. Jeminát még a későbbiekben meg fogom vizsgálni, viszont ezt majd add át neki.

- Úgy lesz.

- Rendben, akkor menj, öltözz át! Hozd el a cuccod és a lány cuccát, és szólj a tanárnak, hogy elengedtelek. Az osztályfőnöknek én szólok.

- Köszönöm - mosolyogtam rá, majd elindultam. Már az óra vége fele lehetett, mert mindenki bent volt az öltözőbe. Gyorsan átöltöztem, majd átmentem a csajokhoz.

- Nem bírsz kopogni, baszd meg! - kiabálta Justin kurvája.

- Nem, nem bírok kopogni, Lucy! - kiabáltam rá, mire mindenki csöndbe maradt.

- Meg fogom mondani Kelly-nek, hogy kiabáltál rám.

- Gecire leszarom! - kezdtem pakolni a cuccait Jeminának.

- Mi van? Már csicskása lettél annak a csitrinek? - nézett rám lenézően. - Meg is érdemli, ami vele történt.

- Inkább fogd be a pofád, mert kurvára nem érdemli meg! Ezt mind te, meg a többi csicskásod csinálta vele.

- Oké! Azért te is benne voltál! Te is szépen benne vagy! - kiabálta rám, mire én csak szúros tekintettel néztem rá, majd elmentem. Összeszedtem a cuccainkat, betettem a kocsiba azokat, és visszamentem az orvosiba.

- Akkor az igazolást odaadom az osztályfőnöknek. Vidd haza szegény lányt!

- Rendben - felkaptam az ölembe, majd elköszöntem Diana nénitől, s Jeminát a kocsimhoz vittem, óvatosan behelyeztem, majd elindultam vele. Nem vittem haza, mert nem akartam, hogy a szülei engem okoljanak, meg gondolom ő se akarná, hogy a szülei ezt megtudják. Justin egy kicsit elragadtatta magát, ha azon az éjszakán ilyen volt vele, akkor szerintem a szexnél is durva volt vele, pedig nem így egyeztünk meg, hisz ő is nőből van. Majd beszélek ennek a baromnak a nyomorult fejével.

A szüleim nem voltak itthon, mert 2 hétre üzleti útra mentek, így nyugodtan befektettem az ágyamba szerencsétlen lányt, majd betakartam, s lementem a földszintre, hogy csináljak neki egy teát. Ahogy elkészültem, felvittem neki, s mindvégig mellette voltam.

~ Jemina szemszöge ~

Kezdtem ébredezni, idegen férfi szagot éreztem, majd lassan nyitottam ki a szemem. Ahogy megpillantottam, hogy ki ül mellettem, ijedten ültem fel, majd körbe néztem, s nem az én szobámban voltunk, nem emlékszek semmire az ájulásom után.

- Hé! - készült megsimogatni a karomat, de arrébb mentem. - Jól van - vette vissza a kezét.

- Hogy kerültem ide? - kérdeztem halkan, mire ő barátságosan rám mosolygott.

- Elájultál, majd bevittelek az orvosiba, ott lekezeltek, majd szóltam Diana néninek, hogy ne hívja fel a szüleidet, mert ezzel csak rosszabb lesz, így írt nekünk egy igazolást, s mondta, hogy vigyelek haza. De nem, inkább hozzám hoztalak, mert nem tudtam, hogy a szüleid otthon vannak-e, és nem akartam, hogy rájöjjenek - magyarázta meg a dolgokat.

- Köszönöm - mosolyogtam rá kedvesen, mire ő is. - Addig maradhatok, míg anyum nem megy el otthonról?

- Bármeddig maradhatsz - kuncogott fel. - Jobban vagy már? - kérdezte halkabban.

- Kicsit fájnak a lábaim, de túlélem - kuncogtam fel, de nagyon zavarban éreztem magam, ezért inkább rá se néztem.

- Figyelj, én sajnálom, nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy baj lesz belőle! Tényleg sajnálom. Justin... vele se tudom mi történt, amikor úgy rád tört a haverjaival. Komolyan, nagyon sajnálom.

- Már megszoktam, szóval felejtsük el - kezdtem könnyes lenni, csakhogy nem hittem a szavainak.

- Ezt nem lehet megszokni. Komolyan nagyon sajnálom. Valamivel jóvá tudom esetleg tenni? Segítek bármiben.

- Ezt nem lehet jóvá tenni. Aranyos tőled, de lehet most is csak ez az egész egy átverés - legyeztem magam, mert már majdnem a sírás határán voltam.

- Mi? - nézett rám meglepődve, majd leesett neki. - Nem, ilyen butaság ne is jusson az eszedbe! Tényleg nem, szét is nézhetsz, a házat is szétverheted, hogy ebben semmi trükk nincs, csak egyszerűen sajnálom a dolgot, és Justin is túl lendült a lovon.

- Jól van, azért nem verem szét a házat - nevettem fel.

- Komolyan mondtam. Ezen a vacak házon kívül több is van nekünk, szétverheted - nézett rám komolyan, mire egy kicsit meg is ijedtem. - Hatalmas bűntudatom van - túrt a hajába - Mert miattam is tetted ezt magaddal - már szinte az ideg tépte szét, kicsit megsajnáltam.

- Tudod, nagyon jól esik, hogy bocsánatot kértél, hogy nem vittél egyből a szüleimhez, megvédtél Justintól, szóval köszönöm, hogy így segítettél nekem - gördült le egy könnycsepp az arcomon, mert újra előjött az, ahogy Justin megalázott.

- Shh - ölelt át szorosan, majd a karjaiban ringatott. - Kérdezhetek valamit? - fogta meg az arcomat, s mélyen a szemembe nézett.

- Persze - szipogtam párat.

- Elmeséled, hogy Justinnal milyen volt a közösülésed? - erre a szemeim kikerekedtek. Nem értettem, hogy most ezzel mit akar. - Ne ijedj meg! - nevetett. - Csak tudni szeretném, hogy az a nyomorék betartotta-e a szavát, mert úgy egyeztünk meg, hogy gyengéd lesz veled, mert csak ő neked az első.

- Hát ezen csak nevetnem kell - majd keserűen felnevettem, s a könnyek gyűlni kezdtek a szemeimben, de erős próbáltam maradni. - Tudod, az elején nagyon romantikus volt, csinált vacsorát meg ilyeneket, majd elkövetkezett az. Nagyon durva volt, egyáltalán nem volt rám tekintettel, figyelmeztetés nélkül belém hatolt, s nem is mozgott lassan, nagyon durva volt. Az alsó részem nagyon sokáig fájt, de a megalázásokkal jobban fájt.

- Istenem, annyira sajnálom - ölelt megint magához, szinte már sírt. - És véreztél? - kérdezte meg halkan, majd újra a szemeimbe nézett, én a takarót piszkáltam, s úgy beszéltem.

- Hát, nem is kicsit, de még utána is kb. 4-5 napig - fejem elvörösödött, ahogy ezt kimondtam, majd félve pillantottam fel rá.

- Mekkora egy nyomorék. Komolyan... kurvára nem erről volt szó, benne is lehetett volna annyi tartás, hogy figyelembe veszi, hogy neked mindenben ő az első.

- Inkább hanyagoljuk ezt a témát, de jól esett kibeszélni magamból - töröltem meg az orrom.

- Ajh, szegénykém - karjaiba zárt, s még én is hallottam, ahogy kattog az agya.

- Köszönöm! - karoltam át, s nyakába fúrtam a fejem, s elkezdtem sírni, mire ő egyre erősebben szorított. - Annyira fáj, hogy ennyire meg lettem alázva, soha nem fogom túlélni, nagyon rossz. - mondtam zokogva, mire az izmai megfeszültek, s éreztem, ahogy szívből ölel.

- Bárcsak mindent vissza tudnék forgatni, de sajnos nem lehet.

Danielnek sikerült lenyugtatni. A mellkasán fekszek, s hallgatom, ahogy egyenletesen ver a szíve. Végül egy idő után szép lassan álomba merültem, gondolom a nyugtató miatt, mert eléggé rám jött a sírógörcs.

~ Másnap ~

~ Daniel szemszöge ~

Tegnap szerencsére sikerült szegény lányt megnyugtatni, s nagyon jól esett, hogy kiöntötte nekem a lelke egy részét. Ezentúl megpróbálok mellette állni, leszarom ezt a bandát. Hogy lehetnek ennyire szemetek azért?! Idegesen indultam meg Justin felé, ahogy megpillantottam, persze, hogy most is Lucy-t nyalta, a többiek meg körülötte. Mondhatom, hogy szép.

- Justin! - mondtam idegesen a nevét.

- Daniel! - jött mosolyogva felém, s a kezét nyújtotta, hogy lepacsizzunk, de én helyette behúztam neki egyet. - Mi a fasz bajod van?- lökött rajtam egyet.

- Hogy lehetsz ennyire szemét? - megint beütöttem neki egyet, mire ő is visszaütött.

- Fejezd már be haver! - ordibálta ő is. - Mi bajod van? Nem tudtad megbaszni a sérült emósunkat? - röhögött fel, mire felment bennem a pumpa.

- Inkább kurvára nagy bűntudatod lehetne - vettem lentebb a hangom. Közel voltam hozzá. - Úgy volt, hogy óvatos leszel vele, de te érzéstelenül dugtad a farkad belé. Tudod, hogy mekkora fájdalmat okoztál neki? Több mint egy hétig fájt neki, s napokig vérzett - mondtam neki halkan, s undorral néztem rá.

- Én... Nem tudtam - mondta már ő is halkan. - Úristen - túrt a hajába. - De leszarom - vont vállat, mint akit nem érdekel senki, csak saját maga. Persze, ez lett a legjobb haveromból -, így járt, nem volt eléggé tágas nekem, legközelebb az lesz - röhögött fel, mire mindenki utánozta. A földre köptem, s elmentem attól a társaságtól. Mindenki engem nézett a folyóson, de az se érdekelt.

~ Jemina szemszöge ~

Ezen a héten nem is mentem suliba, de Daniel, valahogy erőt adott nekem, így megváltozok teljes mértékben. Elérem, hogy Justin megint akarjon, én pedig jó kis leckét fogok neki adni. Ezentúl nem leszek egy gyáva nyúl, hanem minden mértékben megváltozok. Egy beképzelt lány leszek, mert akkor én taposok mások lelkébe, nem ők az enyémbe. Édes lesz a bosszúm. Akik tönkretették az eltelt évemet, s megaláztak, visszafogják kapni.