2013. október 23.

Nyolcadik fejezet

~ Jesmina szemszöge ~


Másnap enyhe fejfájással keltem. A hasam kicsit fáj. A tegnapi együttlétünk Justinnal kicsit meglepett. Viszont be kell hogy valljam, későbbre és érzékibbre vártam. Azt hittem nem lesz ennyire elkapkodva a dolog. Két értelemben is... Az egyik, hogy pár nap után feküdtünk le, ami még várhatott volna. A másik, hogy kissé durva volt. Nem figyelmeztetett, egyszerűen csak tette a maga dolgát. Persze nem kell kérvényt benyújtani, de szólhatott volna. Az első srác volt ő, aki megtette ezt. Remélem ez semmit sem változtat a kapcsolatunkon, úgyhogy túl is teszem magam rajta. Lementem a konyhába, ahol összefutottam édesanyámmal. Köszöntem neki, közben öntöttem magamnak narancslét, és helyet foglaltam az asztalnál.

- Mit fogsz ma csinálni, kicsim? - ült le az asztalfő helyére.
- Nem tudom. - túrtam bele eléggé kócos hajamba.
- Elmész a barátaiddal? - mosolygott. Ahogy meghallottam ezt a fajta szót, hogy barátok a gondolat végigfutott az agyamon, milyen jó lenne, ha lennének is. De a sors nem ezt hozta nekem. Viszont ott van Justin, akit még annál is jobban szeretek mint valaha.
- Nem hiszem. - ráztam meg fejemet.
- Ha nem akarsz menni, akkor felhívom őket én. Hol van a mobilod? - állt fel az asztaltól.
- Jaj! - pattantam fel hirtelen. - Nem kell anyu. Majd én intézek valamit, de miért baj, ha itthon vagyok?
- Nem szeretném, ha a lányom itthon unatkozna, miközben ott vannak a barátai, akikről oly sokat meséltél, és mennyiszer elmondtad, hogy szereted őket. - csillogtak a szemei. Arcomat egy pillanatra behunytam, s összehúztam az arcomat. Olyan gyűrött fejem lehetett. A szívem majd megszakadt, amikor kimondta azokat a szavakat, amik csak kitalációk voltak számomra. Annyiszor kérdezte, hogy vannak-e barátnőim, barátaim. Talán nem kellett volna hazudnom a saját anyámnak, de nem akartam lelombozni, hogy egy különálló, nem szívesen látott személy vagyok mások számára. Vagy inkább nem kívánatos. Inkább felhívom Justint, ő biztos jön sétálni velem. Rácsörögtem négyszer, de nem vette fel. Ötötször is megpróbálkoztam, akkor a harmadik csengésnél felvette.
- Mi van már? - hallottam meg nem kicsit feszült hangját.
- Szia Justin! Jemina vagyok. - beszéltem visszafogottabban.
- Mi ennyire fontos most?
- Hát... Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy ráérsz-e?
- Ja... Nem érek rá, most sok dolgom van. - röhögött a telefonba.
- Oh, értem. Akkor szia! - halkultam el a mondat végére.
- Csá! - tette le flegmán. Ennek nem kellett volna megtörténnie. Ha nem hívom fel rosszkor, akkor talán nem flegmázik velem, nem kezel le. Most ez iszonyatosan fájt, ahogy beszélt velem. Jobb lesz, ha egy kicsit megbújok az én kis helyemen. Gyorsan összepakoltam, a legfőbb dolgot beleraktam a táskámba, ami a naplóm. Felkaptam egy farmert, egy pólót, rá a dzsekimet, s végül topánka. Elindultam le, ahol anya észre is vett.
- Hova-hova kisasszony? - mosolygott.
- Elmegyek egy kicsit, ha nem gond.
- Nyugodtan. Nem ültök be valahova a barátaiddal?
- Anya, most nem. Csak megyek kiszellőztetni a fejem. Légyszi, ne kínozz már a barátaimmal! - szóltam rá kérlelően. Anyu csak nézett rám. Elköszöntem tőle, majd eljöttem otthonról. Elindultam azon az úton, ami a mólóhoz vezet.

~ Justin szemszöge ~


Másnap többször átnéztem a videót. Az egész felvétel megvan. Oly nagy örömmel mentem lezuhanyozni, majd elkészülődtem. Mikor kész lettem, elindultam haveromhoz, Danielhez. Bepattantam a kocsimba, majd 10 perc múlva ott is voltam a helyszínen. Gyorsan bementem hozzá, vagyis csak a kapun belülre. Kopogtam, és Kelly, a haverom barátnője nyitott ajtót, aki egy bugyiban és egy pólóban volt.

- Szia! - köszöntem két puszival toldva.
- Hello Justin! - mosolygott. Beljebb mentem. A nappaliban megtaláltam a keresett személyt, épp cigizett, amitől az egész szobában ált a füst. Szívtam egy mély levegőt, vigyorom levakarhatatlan volt. Közelebb léptem Danielhez, lepacsiztunk, aztán barátom érdeklődött.
- Mi ez a nagy vigyor a képeden? - röhögött.
- Tudod haverom... - hagytam egy kis hatásszünetet. - Szép kis hely ez a bulizáshoz. - veregettem meg vállát, majd helyet foglaltam a kanapén.
- Mi?
Nem szóltam semmit, csak felnéztem, s nevetve kacsintottam egyet.
- Na neee! Lefeküdtél a csajjal? - vigyorodott el.
- De! Itt a bizonyíték. - tettem le a telefonomat az asztalra. Ekkor lépett be a szökeség.
- Ah, ezt látnom kell! - vette el a készüléket.
- Mit? Miről maradtam le? - kérdezősködött Kelly.
- Megnyertem a fogadást. - mondtam.
- Ez komoly? - kerekedtek el a szemei.
- Itt van. Nézd meg kicsim. - mutatta Daniel a lány felé a telefont.


~ Jemina szemszöge ~ 


Másnap reggel izgatottan mentem be a suliba, mert azóta a nem beszéltem Justinnal, s csak remélni tudom, hogy akkor tényleg rossz napja volt. Belöktem az ajtót, majd megláttam azt a fiút, akit szeretek. Mosolyogva sétáltam hozzá és az őt körülvevő emberekhez. Halkan és félve mondtam ki a nevét.
- Justin? - tettem kezemet a vállára.
- Jemina! - mondta nagy örömmel a nevemet, majd megölelt. - Ezt az éjszakát sose fogom elfelejteni, de mások se. - súgta a fülembe, majd mindenki elkezdett nevetni. Semmit nem értettem, majd elővette a telefonját és elindította a videót. Nem látszik rajta sok minden, mert sötét van, de az jól kivehető, hogy két alak van rajta és mozognak. Az egyik lány a másik egy fiú volt. Nyögések hangját lehet hallani, de inkább a lány nyögéseit lehet kivenni. Az a lány én voltam.
- Cicuska! Én is szeretnék egy ilyen édes menetet. - ütött valaki hátulról a fenekemre. Szememet nagyon erősen csípték a könnyek, de nem törhetek meg itt mindenki előtt.
- Rohadj meg, Bieber! - löktem meg a mellkasát, majd a minket körülvevő tinédzsereket arrébb lökve futottam el. A női mosdót céloztam meg, de tudtam, hogy a csajok utánam jönnének, így a takarítószertárba mentem. Lerogytam a földre, és sírni kezdtem. Tudhattam volna, hogy Justin csak megjátssza magát. Tudhattam volna, hogy neki nem kell egy olyan lány, aki egy stréber. Tudhattam volna, hogy én nem vagyok elég jó neki. Mindent tudhattam volna, de én voltam olyan naiv, hogy befolyásoljon. Perceken keresztül lehettem a sok fertőtlenítő és takarítóeszközök között, mert hallottam Lucy hangját.
- Egyik mosdóban se találtam. - mondta kényesen valakinek.
- Nem baj, örülj neki, hogy nagy buli lesz. - kuncogott Justin. Ahogy meghallottam a hangját, újra a sírás tört rám. Befogtam a szám, hogy ne hallják, hogy mennyire küzködök a fájdalmas könnyeimmel.
- Pedig úgy csináltam volna róla egy képet, ahogy ül a földön, és sír. - nevetett Lucy.
- Majd én csinálok rólad képet, de csak majd este. - mondta halkan Justin, majd cipőjük dobogásából ítélve elmentek. Mindig is Lucy tetszett Justinnak. Én csak egy szemét vagyok hozzá képest. Nem tudom, hogy ezt az egészet, hogyan fogom feldolgozni, de nem is merek az osztályom elé menni, mert teljesen megaláztak. Félek, mert nem tudom, hogy mi lesz ezek után, de remélni tudom, hogy 1-2 hét alatt lemegy ez az egész, s mindenki elfelejti, hogy mi is volt. A folyóson semmi zajt nem lehetett hallani, így a lábaimra álltam, amikre épp, hogy sikerült, mert teljesen meghaltak, valószínűleg olyan sokat ülhettem itt. Lassan nyitottam ki az ajtót, majd a mosdó felé vettem az irányt. Megkönnyebbültem, amikor senki nem volt bent. Félve néztem a tükörbe, mert tudom, hogy egy szerencsétlenséggel találnám magam szembe. Lassan emeltem fel a fejem, s nem sokat tévedtem. Szó szerint, egy szörny állt előttem a tükörben. Megmostam az arcom, hogy szemeim ne fájjanak annyira, majd rendbe tettem magam, s kisétáltam az iskolából, mert ma nem lenne erőm bent maradni.

***

Megugrottam, amikor édesanyámat találtam a konyhába, aki kérdő tekintettel meredt rám.
- Hát te? - húzta fel szemöldökét.
- A suliból hazaküldtek, mert rosszul lettem. - hajtottam le a fejem.
- Akkor mars fel a szobádba, csinálok neked teát. - tolt a lépcső felé. Nem gondoltam, hogy itthon lesz, pedig csak arra vártam, hogy haza jövök és az ágyamba sírok, de ez már nem lesz meg.

_________________________________________________________________________

Sziasztok! Ismét itt vagyunk, jelen. Sajnálom ezt a sok késedelmet. Nem nagyon tudok írni olyan gyorsan, mint ahogy kellene. Mivel a gépem elromlott, és csak laptopon tudok lenni, amit Németországból kaptam, tehát német a laptop is. Na mindegy, ezzel nem rabolom az időtöket.
Szeretném, ha beindulna a blog, s ti is itt tudjatok lenni velünk. Megpróbálom hamarabb összeírni a részeket, ami rám esik, hogy tudjatok velünk tartani a folytatásban. :)
Köszönöm Enchilnek a segítséget a fejezet utolsó felének megírásában. :)
Kommenteljetek, hogy milyen lett az a rész, amiről eleve szólt a prológus. <3
További szép napot Nektek!
Niki:)

8 megjegyzés:

  1. Jujjj *-* IMÁDOM! Siess a kövivel!! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól tudsz irni és még néha komolyan olyan stréberes .Ügyi vagy :)! Csak igy tovább :) Siess a kövivel ! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A részt nem egyedül írtam, kellett a sietés miatt egy kis segítség hozzá. :) De azért köszönöm! Olyan vicces ez a szó: stréberes. :D
      Sietünk! :)

      Törlés
  3. Szia! nekem nagyon tetszik ez a sztori, csak már minden nap felnézek és olyan zavaró, hogy nincs új rész :((( légyszi rakjál már fel új részt, mert nagyon kiváncsi vagyok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ennek nagyon örülök/ örülünk. :) De a tanulni való miatt alig érünk rá. Próbálunk sietni a részekkel.

      Törlés
  4. Nagyon király!!!! Nekem nagyon tetszik!!! Siess a kövivel!!!! :DD

    VálaszTörlés