Tizenhetedik fejezet

Jemina szemszöge

Reggel az ébresztő éles hangjára keltem. Bár már előtte 2 órája fent voltam, hiszen a sok alkoholtól hánytam, forgott velem az egész világ, de ebből a legrosszabb, hogy a fejem csak úgy sajgott, mintha valaki agyon vert volna. Kómásan keltem ki az ágyból, hogy időben elkészüljek, de sok érzelem gyűlt össze bennem, harag Dan iránt, hogy úgy ott hagyott, félelem, mert nem tudom mi volt a srác és köztem, vagy hogyan kerültem haza, minden tiszta homály. Magamra engedtem a vizet, ami végigfolyt meztelen testemen, gondolatok ezrei cikáztak a fejemben, de amit nem tudok elviselni, hogy Dan csak úgy ott hagyott azzal az idegennel. Kiléptem a zuhanyzóból, s a tükörről letöröltem a párát, hogy lássam az arcomat, de nem kellett volna. Sminkem elfolyt a víz miatt, szemem is eléggé karikás volt, ajkaim fel voltak repedezve. Letakarítottam a sminket, majd egy újat tettem fel, így elrejtve a másnaposság nyomait. Elővettem a nyugtatóimat, mert kezdtem rosszul érezni magam. Bevettem kettőt, hogy valamennyire lenyugodjak, majd gondosan elrejtettem, nehogy édesanyám észrevegye.

*

- Jól vagy kicsim? - tette kezét a vállamra anya.

- Persze, csak ez az időjárás, egyszer esik, utána meg süt - forgattam meg a szemeim. - Szervezetem nem nagyon bírja - húztam el a szám.

- Jól van. Vigyél magaddal fájdalom csillapítót, ha nagyon fájna a fejed! - mosolygott rám kedvesen, amit én is viszonoztam.

- Akkor megyek suliba, szia anya - adtam neki puszit.

- Rendben, ma későn jövök haza, apád pedig elutazott, szóval valamikor jön - mondta halkan, s az arca, mintha szomorkás lenne, de szerintem a fáradtság miatt látom.

- Holnap találkozunk, szeretlek - intettem, majd kiléptem az ajtón.

Élveztem, ahogy a hideg levegő megfújja a hajamat, s közben arcon csap az esővel keveredett szél, így kicsit kipirult arcom a hidegtől, de élveztem, mert belülről felforrt a fejem, ezzel így kicsit lehűltem. Cipőm halk dobogását lehetett hallani a korai reggel, elvégre egyik diák se megy be ilyenkor a suliba, de én továbbra is folytattam a hagyományt. A parkolók tele voltak kocsival, s az iskola csengett az ürességtől, amit nem értettem, hisz az órám még csak 7:13-at mutatott.

- Jó reggelt, kisasszony! - szólt rám haragos hangon a portás.

- Önnek is - biccentettem rá.

- Tisztában van vele, hogy már negyedórája elkezdődtek az órák? - tolta fel a szemüvegét.

- Mi? - tágultak ki a szemeim. - Az lehetetlen, hisz még csak most múlt hét óra - ráncoltam össze a szemöldököm, mire a fickó a digitális órára intett, ami egy órával előrébb járt.

- Háromtól várom önt is az elzáráson - fordult vissza a gépéhez, mire én megrántottam a vállamat, majd tovább mentem a terembe. Kopogtam hármat, mire hallottam a tanárnő hangját, így óvatosan nyitottam be.

- Jó reggelt, Miss Keys! - fordult felém a kémia tanárnő, és vele együtt az osztály is. Valaki megkönnyebbült, hogy látott, Justin és Dan, viszont voltak, akik lenéző pillantást küldtek felém, és olyan is megakadt, aki lelkesen integetett nekem.

- Jó reggelt! - köszörültem meg a torkom. - Elnézést a késésért, de édesanyám kocsijával történt valami, s a busz elment - néztem a cipőmet.

- Rendben, akkor pakoljon le és fáradjon a táblához - ült le a székébe, közben valamit firkált.

- De miért? Nem sokat késtem - kérdeztem meglepődve.

- Tudja, aki késik, felel. Önre is vonatkozik - mondta ingerülten.

- Sokkal több jegyem van, mint a többieknek és tiszta ötös vagyok. 15 percet késtem, nem hiszem el - vágtam le a táskámat a padomra.

- Most azonnal fejezze be! - kiabált rám. - Nem értem, hogy miért változott meg ennyire, de nem is érdekelnek a tinédzser gondjai. Tudja mit? - állt fel. - Nem is kell kijönnie a táblához, egyes! - mondta ki, mire én ledermedtem.

- Elfér a többi ötös közt - mosolyogtam rá gúnyosan, szinte már lángokban állt a tanár feje.

- A szülei mesélték, hogy melyik főiskolára szeretne menni, ahol a legrosszabb jegy maximum egy darab négyes? De kétlem, hogy maga bukással, esetleg kettessel bekerül oda - mosolygott rám, szinte élvezte, én pedig szó nélkül foglaltam helyet.

  Az óra unalmasan telt, nem is írtam semmit a füzetbe, mert az elalvás ellen küzdöttem, ami nagyon nehezen ment. Ahogy megszólalt a csengő, úgy állt fel mindenki. Senki nem várta meg, hogy befejezze a mondatát a tanár, köztük én se. Mindeközben gyilkos pillantásokat vetettem Dan felé, aki nyitotta a száját, de én addigra kint voltam a folyosón. Kivettem a következő órára való cuccokat, majd átsétáltam abba a helyiségbe, ahol leszünk. Gúnyos mosollyal sétáltam el a padok közt, közben Biebert és Lucy-t néztem, ahogy a lány a fiú ölében ül, Justin pedig látványosan szenved.

- Palmer, elhiszem, hogy ennyire nagy a szexuális éhséged, de jobbat is találhattál volna - néztem szórakozottan rájuk.

- Inkább kussolnék a helyedben! Nem engem akartak megbaszni a sarkon. Várj! - tette kezét a szája elé, ezzel is megadva a hatást. - Te alapból ott dolgozol, bocseszka - rántotta meg a vállát, s folytatta a beszélgetést.

- Ne magadból indulj ki! - forgattam meg a szemeim, végül helyet foglaltam a széken. Behunytam a szemeim, hogy addig is pihenjek, elvégre eléggé kikészített a tegnap. Azonban megérte, mert jól éreztem magam, bár Dan most se volt a terembe, de jobb is, hisz nem voltam rá kíváncsi. Aki ott hagyott egy idegen fiúval. Felültem normálisan a székbe, Justin pedig sétált kifele a teremből, persze ezt se hagyhattam szó nélkül.

- Bieber, annyira kell wc-re menned, hogy előtte már lehúzod a nadrágod? - néztem rá egy pimasz mosollyal. Ő csak tovább ment, mintha meg se hallotta volna. Többiek megvetően néztek rám, kivéve azok, akik fentebb akarnak jutni, ők mellettem ékeskedtek, s nevettek a beszólásomon.

- Hol van Dan? - néztem a lányokra.

- Ha jól láttam, akkor a kémia tanárral beszél, mert bukásra áll - rebegtette meg a pilláit az egyik.

- Értem - csavartam meg az egyik tincsemet.

- Hé, miért nem baszattad meg magad azzal a sráccal? - vihogott Kelly.

- Miről beszél? - néztem a lányokra, de ők nem szólaltak meg. Most ezt vehettem annak, hogy ők se tudják, esetleg elhallgatnak előlem valamit. Nos, ezt nem is tudtam meg, mivel becsengettek, a terembe pedig mindenki nagyon, de nagyon lelkesen várta a matek órát.

  A tanár csak úgy diktálta a szabályokat, amit talán mindenki írt a füzetébe, de én csak firkáltam a kockás lapra. Semmi kedvem nem volt itt lenni a suliba, főként, hogy mindenki olyan furán néz rám. Persze az állapotom se volt a legjobb, így másnaposan, ezek a gondolatok keringtek az agyamban, amikor a tanár hirtelen rácsapott az asztalomra, mire elejtettem a ceruzám.

- Talán tudja ezeket a fogalmakat fejből, hogy nem írja, amit diktálok? - nézett rám haragosan.

- Ööö, otthon megtanulom - itt mindenki nagy nevetésbe kezdett.

- Rendben. Holnap felelni fog mind a 15-ből - folytatta az órát. Remek, mai napom egy igazi katasztrófa!

- Psszt! - sziszegett valaki mögöttem, mire unottan fordultam Daniel felé.

- Mi van? - kérdeztem lekezelően.

- Mi történt veled? - ráncolta a szemöldökét.

- Uh, hirtelen érdekel, hogy mi történt velem? - tettem számra a kezem, mintha meglepődtem volna.

- Itt még csata lesz! - röhögött fel Bieber.

- Olyan fejjel, mint a tied, nem szólalnék meg - mosolyogtam gúnyosan Justinra.

- Fejezd már be, Jemina! - csattant fel Dan.

- Uh, újra éledt a meleg páros? - néztem rá idegesen.

- Vegyél vissza! - fúrta tekintetét mélyen az enyémbe, megdöbbentve meredtem el a kék szemeibe, már beszélni akartam, de a tanár most is beleszólt.

- Keys, Bieber, James! - kiáltott ránk. - Nyomás az igazgatóiba, erre az órára igazolatlant kaptok!

- Tanárnő! Nincs is bent az igazgató - háborodott fel Justin.

- Menjetek kifele az órámról! Ha öt percen belül nem vagytok a tantermen kívül, beírok nektek egy szaktanárit! - ordibált vörösödő fejjel.

Pulzusom egyre jobban emelkedett, hisz én sose csináltam ilyet, külsőleg akartam megváltozni, nem belsőleg. Csak ne tudják meg a szüleim, csalódást okoznék nekik. Remélem a kémia tanár nem gondolta komolyan, hogy megbuktat, hisz oda lenne a karrierem.

- Minden a ti hibátok! - vettem nagy levegőket, immár a folyosón.

- Állj már le, már tök mindegy, nem? - nézett rám idegesen Dan.

- Nem, nem mindegy. Ugyanis oda a főiskolám, ami a te hibád! - mondtam hangosan.

- Oké, talán az is az én hibám, hogy barna a szemed és nem kék? - nevetett fel cinikusan.

- Ha tegnap nem tűnsz el, akkor emlékeznék arra, hogy hogy kerültem haza - kaptam fel én is a vizet. Csengő is megszólalt, így a diákok kikerültek minket, de olyanok is voltak, akik megálltak, hogy megnézzék az egész veszekedést.

- Nem kellett volna elmenned, mondtam, hogy maradj ott - emelte fel a hangját.

- Ott voltam, sokáig, de te akkor se kerültél elő. Ne fogd rám, mert minden a te hibád! - dobbantottam egyet a cipőmmel.

- Oké, fejezzük be, mert ennek semmi értelme, mind a ketten hibásak vagyunk - mondta nyugodtabban.

- Ennyi? - tártam szét a karomat.

- Jemina, fejezd már be, nem raboltak el! Mit parázod túl? - szólt közbe Justin is, aki eddig a telefonjával szórakozott.

- Te meg minek szólsz bele? Nem voltál ott tegnap este, nem tudod, hogy mi történt. Maradj csendben, mert senki nem kíváncsi rád! Itt téged mindenki utál, ki nem állhatnak, csak nyaliznak neked, mert helyes vagy, de olyan hülye vagy, hogy még szerintem szorozni se tudsz. Veled csak azért barátkoznak a srácok, mert így könnyebben kapnak csajt és még hírnevet is maguknak. Csajok meg csak a szex miatt, mert állításuk szerint helyes vagy - néztem rá fájdalommal és dühvel. Mindenki megszeppenve figyelte a jelenetet, senki nem mert közbeszólni. - Látod, igazam van, senki nem kel a védelmedre - nevettem fel, majd vállát meglökve sétáltam el mellette, de megfogta a karomat, így visszacsapódtam a mellkasának.
- Tudod, nem sokat tudsz rólam. Nem olyan biztos, hogy nem védene meg senki - kuncogott fel. - Hidd el, hogy mellettem többen vannak, mint te melletted - suttogta a fülembe, amitől a hideg járta át a testem. De nagyon jól tudtam, hogy igaza van, ami fájt ott belül, de természetesen ezt nem mutattam. Már csak arra lettünk figyelmesek, hogy mindenki suttogva néz a bejárati ajtó felé, ahol Max bukkant fel, Justin pedig erősen húzott magához közel, s derekamat átölelte, mintha megvédene tőle. Vele beszéltem tegnap, amikor Dan eltűnt. A srác arca enyhén ütés nyomokkal volt tele, amit nem értettem.
- Oh, drága Max barátom - állt elé Daniel. - Tegnap nagyon jól érezted magad? - lökte meg. - Mondd, jól elszórakoztál volna, igaz? - még egyszer meglökte. - De most mi is jót mulatunk - fogta meg a pólóját, majd a szekrénynek nyomta.
- Maradj itt, ne mozdulj! - nézett a szemembe Justin, de amúgy se mentem volna el, hisz szerettem volna megtudni az okát, hogy miért vitatkoznak.
- Dan, állj le, ha most megütöd, akkor kirúgnak, tegnap elintéztem elég rendesen - húzta el őt onnan, Max pedig gyorsan elszaladt.
- Mi? Te voltál? Hálával tartozok neked, köszönöm - fogta meg a kezét, és egy vállöklöst adtak egymásnak.
- Mi történt? - mentem hozzájuk. - Várj, tudom! Elsőnek Maxszel feküdt le a csaj, utána veled. Az egoizmusod nem bírta elviselni igaz? - kezdtem el nevetni.
- Tegnap majdnem megerőszakolt - szűrte ki a fogai közt Dan, mire én meglepődve néztem rá.
- Mi? Nem, az nem lehet - támaszkodtam neki a szekrénynek, majd nagy levegőket kezdtem venni.
- Pedig de, szóval legalább ma szállj le rólam - mondta Justin, de én nem tudtam rá figyelni, mert kezdtek jönni elő a pánik jelei. Remegtek a kezeim, lábaim, nehezen tudtam levegőt venni, közben a két fiú beszélt nekem, de nem tudtam rájuk koncentrálni, látásom homályosodni kezdett, így ott hagyva őket futottam a könyvtári mosdóba, oda sose szoktak járni.
Berohantam a mosdóba, majd az egyik fülkét magamra zártam. Lehajtottam a wc tetejét és arra szórtam a táskám tartalmát, hátha hagytam benne a gyógyszerből. Kezeim annyira remegtek, hogy alig tudtam matatni a sok cucc közt, sajnos csak az üres doboz volt a sok könyvek közt. Sírni kezdtem, hisz annyira zavart, hogy újra kezdődtek a tünetek. Ha most nem veszek be valamit, elájulok - gondoltam. Eszembe jutott, hogy anya adott reggel fájdalomcsillapítót, gyorsan kivettem a kabátom zsebéből, és már be is kaptam, majd leöblítettem vízzel. Haza kellett mennem. Összepakoltam a cuccaimat, arcomat megmostam vízzel, jelenleg nem érdekelt a sminkem. Leültem a földre, és vártam, hogy becsengessenek.

*

Törökülésben ülök az ágyam közepén, 20 perce a tegnapon merengtem, de semmi nem jutott eszembe, hiába erőltettem meg az agyamat, csak annyira emlékszek, hogy ittunk és táncoltunk, többi emléket sötét homály fedi. Próbáltam tanulni a matekot, de nem ment, valahogy kiszállnak agyamból a betűk. Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy én képzelem, megakartak erőszakolni, Bieber segített rajtam, ő? Nehéz elhinnem, hogyan történhetett ez az egész, hisz tudom, hogy nem ittam annyit, valami más van mögötte, legszívesebben most felhívnám Dan-t, de haragszik rám, pedig nagy szükségem lenne rá. Lehet felhozom a témát anyunak, hogy fogadjon fel egy kedves idő bejárónőt, neki elpanaszolnám magam. Hátradőltem az ágyamon, s engedtem, hogy elnyomjon az álom.

Csengő vékony idegesítő hangjára keltem fel, mindig is utáltam a kornyikálást, mert megsüketülők a vékony hangjától. Hunyorogva lépkedtem le a lépcsőfokokon, szerencsére nem estem el, majd félig csukott szemmel nyitottam ajtót, ahol Dannel találtam szembe magam.
- Felébresztettelek?- jött be mellettem, egyenesen a hűtőt célozta meg, ami nem meglepő számomra.
- Igen fel.- dörzsöltem meg a szemeim.
- Ideje volt.- mondta teli szájjal, szerintem pizzát evett.- Lassan 5 perce itt nyomom folyamatosan a csengőt, rengetegszer hívtalak, sms-t is hagytam neked.- mondta már lenyelve a falatokat.- Azt hittem, hogy megint csináltál magaddal valamit.- fúrta tekintetét az enyémbe.
- Most viccelsz?- nevettem fel, bár a nyugtatok miatt aludhattam ennyire mélyen.
- Nem!- csapott a konyhapultra.
- Miért jöttél?- néztem rá unottan.
- Ha így beszélsz velem, mindjárt elmegyek, komolyan.- állt fel.- Azt hittem, hogy begyógyszerezted magad, hisz egész nap kerestelek, aggódtam érted, de ha téged nem érdekel, engem se.- mondta dühösen, majd az ajtó felé kezdett menni.
- Várj! Ne haragudj, teljesen igazad van.- fogtam meg a karját.
- Még szép, hogy igazam van! Eltűntél a suliból, kurvára aggódtam, féltettelek.- mondata végét halkabban mondta.
- Tudom, én..- túrtam a hajamba, majd egy könnycsepp kigördült a szemeimből, amit ezrek követék, s hirtelen muszáj voltam megölelni őt, szükségem volt rá.- Igazad van.- fúrtam fejemet a nyakába, ő pedig erősen szorított testéhez, könnyeim meztelen bőrére folytak lefele, ami fekete nyomott hagyott maga után a sminknek köszönhetően.
- Shhh!- puszilt bele a hajamba, majd erősen magház húzott. Percekig voltunk így, jól esett, hogy itt van velem, még ha én bunkón is viszonyultam hozzá, de ő felkeresett, nem szart le, ami nagyon jól esik tőle.
- Köszönöm, mai napot meg sajnálom, egyszerűen a másnaposság ezt hozza ki belőlem.- váltam el tőle és a könnyeimet töröltem le, de nem kellett volna, mivel tiszta maszatos lett az egész arcom.
- Jól van, elfelejtsük egy kis csoki mellett.- puszilt meg.
- Rendben.- nevetve töröltem meg az arcomat.
- Addig én felmegyek és választok valami filmet, míg te elő keresed az édességeket.- kacsintott rám.

Túl sok kajával pakoltam meg magam, barátomnak felkiabáltam, hogy jöjjön le nekem segíteni, de szándékosan nem tolja le a hátsóját, esetleg már elkezdte nélkülem a filmet, így kénytelen voltam én magam felsétálni a lépcsőn.
- Dan, itt kiabálok neked, mint egy őrült, direkt játszod a süketet?- léptem be a szobába, de ő csak haragosan állt fel és szinte a képembe ordibált.
- Mond, te normális vagy?- mutatta felém a nyugtatós dobozokat.
- Hogy kerültek hozzád?- néztem a kezében lévő dolgot, ami számomra a menedék.
- Nem az a lényeg, bassza meg!- dobta az ágyra.

Álltam előtte, agyam mindenek kavarodhat, másodpercek alatt kell egy frappáns választ adom, mivel ha perceket adnék magamnak, rájönne, hogy megint hazudok neki, nem lehetek vele őszinte, mert akkor egy szakemberhez küldene, nekem meg nem kell még az is, főként, hogy a szüleim összetörnének, hogy a mintás lányuk egy beteg ember, bár szerintem nekem semmi betegségem nincs, csupán nyugtató, nincs nagy kára, arra nem lehet rászokni, mint a drogra.


_________________________________________________________________________

Sziasztok!

Itt Enchil jelentkezik. Akkor kezdeném az elejéről.

Rendben, egy kedves Mérges olvasó, Felháborodott olvasó.. Aki igazából egy személy, csak még több névvel kifejezi, hogy mennyire haragszik ránk, rendben, de okkal hozzuk SAJNOS ilyen későn a részeket, mivel nekünk is van magánéletünk, tinik vagyunk, kisebb-nagyobb problémákkal, esetleg okkal hozzuk ilyen későn a részeket, de legalább itt vannak. Tessék, le lehet iratkozni, senki se erőszakkal tart itt. Ha Justin kb pár hónappal csúszik a kislemezével, akkor már nem szereted és minden közösségi oldalról unfollowod? Jó, ez nem olyan nagy dolog, mint Justin Bieber, de akkor is! Gondolkozz ember! Niki, szegény kórházba jár, de nem panaszkodik itt, hanem minden erejével ide és a másik bloghoz is ír! Szerintem aránylag eléggé hosszú részeket hozzunk, de akkor én mostantól fele annyit, mint eddig.
  De szeretném megköszönni a többieknek, akik kitartóan várnak, s még olyan aranyosak, hogy írnak is komit a részhez, ők az IGAZI olvasok, ők az IGAZI Belieberek!!
 Elnézés ezért a kisebb kirohanásért, de nem nagyon díjazom az ilyeneket.
  Ez a rész most egy kicsit nyugodtabb, de ne féljetek, nem sokáig ilyen nyugisak a körülmények! Remélem tetszett nektek. xx Enchil!