Első fejezet

- Szia anyu! Majd jövök. - köszöntem el tőle.

- Szia kicsim! Vigyázz magadra! - intett az ajtóból. Utam az iskolába vezetett. Egy új év veszi kezdetét. Utolsó évemet töltöm a középsuli falai között. Örülök neki, hiszen eléggé ki vagyok taszítva, vagy mondjuk úgy, közösítve.

Megkezdődhet az, hogy a lányok csoportosan, hatan, engem szúrnak ki, és én vagyok a kicikizés témája. Állandóan kinevetnek. Azt hiszik nekem nincsenek érzéseim. Pedig mindenkinek vannak. És nagyon fáj az, hogy az iskolában töltött napokat magányosan töltöm. Egyedül hagy mindenki, tojnak rám nagy ívben.

Kicikiznek az öltözködésem miatt is. Nem tudom, nem vagyok az a divatmániás lady. Nem vagyok plázacica. A fiúknak pedig különös módon ez jön be. Ahogy annak a srácnak is, aki tetszik. A neve Justin, Justin Bieber.

Helyes fiú, de bunkó. Az iskola nagy bandájába tartozik, várhatom, hogy rám vessen akár egy pillantást is. Épp ezért, soha nem fogja megtudni, hogy mit érzek iránta. Ha ez kiderülne, ő és a híres társaság összes többi tagja végleg nem hagynának. Nekem ott, abban a pillanatban menne tönkre az életem. Így sem büszkélkedhetek a jó szóval, inkább a nagyon rosszat használom.

Lépteim már az épület folyosóján haladtak a tanterembe. Ahol eddig is tartózkodtunk három éven keresztül. Előbb érkeztem, húsz perccel az első csengő előtt. Az osztályban bent volt Mrs. Parks, az osztályfőnökünk.

- Á, jó reggelt Jemina! - üdvözölt mosolyogva a tanár.

- Jó reggelt kívánok, tanárnő! - köszöntem illedelmesen. Megálltam vele szemben, az asztal túloldalán.

- Ismét korán fogsz bejárni? - mosolygott továbbá.

- Szerintem igen. - helyeseltem.

- Van valami gond, hogy ilyen visszahúzódó vagy? - nézett komolyan, de sajnálóan.

- Nem, nincs. - ültem le a fal melletti padsorba az első helyre.

- Biztos? - állt elém Parks tanárnő.

- Igen. Egyszerűen ilyen vagyok.

- Igen, kedves. - támaszkodott az asztalra, így néztem fel szemébe. - Nem hiszem, hogy te utasítanád el a többi diáktársadat. Szerintem ők taszítanak ki. - fájt ahogy kimondta. A szívem majd meghasadt, s a könnyeim már kezdtek előtörni. De nem szabadott nekik utat adnom.

- Tanárnő! Nincsen semmi bajom a többiekkel, én csak szeretek egyedül lenni. - erőltettem egy mosolyt arcomra.

- Jó. Viszont, ha gondok vannak, nyugodtan fordulhatsz hozzám. Tudod, hogy segítek, bármi baj van. - simogatta meg karomat. A tanárnő nagyon kedvel engem. Sőt, szeret. A kapcsolatom nagyon jó vele, de tegezni biztos nem fogom, tanárt nem illő letegezni, még akkor sem, ha mondja.

Percek múltán gyülekeztek be az emberek. Ismét lenéző tekintetekkel találtam magam szembe, főleg Lucyéval. Legalább Justin gyönyörű barna szemeivel nem kell találkoznom, mert csak az évfolyamtársam. És a másik osztályban van a banda fele embere. Mindenki helyet foglalt, s elkezdődött az első tanítási nap, első tanítási órája. Egyelőre csak beszélgettünk a tanárnővel. Megtárgyaltuk a vizsgákat, a tanulás menetét, és a közösségi létet. Végig engem nézett Mrs. Parks, én viszont nem nagyon akartam tartani vele a szemkontaktust. A többiek biztos levették, hogy miattam mondja. Csak remélni tudom, hogy nem piszkálnak egy újabb dolog végett.

***

Az óráról kicsengettek. Felkaptam a táskát, és gyors kimentem. Az udvarra vettem az irányt. Leültem egy padra, az asztalt körbevevő közül az egyikre, és olvasni kezdtem. Vagyis folytattam Eric Knight Légy hű magadhoz című szerzeményét.

- Látom valaki még mindig nem tudja mi a divat szó. - hallottam meg az irritáló hangot. Felemeltem a fejem, s Becky állt ott a többi bunkóval a háta mögött. Megpillantottam Justin-t is, aki Lucy derekát fogta oldalról, úgy puszilgatta. A lány arcán olyasféle mosoly volt, mint aki győzött. Olyan mintha verekedtünk volna a srácért, és ő kapta volna meg.

- Te mire vársz, csicska? Kérvényt ne nyújtsak be?! Álljál már fel onnan! - szólt az egyik srác. Összecsuktam a könyvemet, felálltam, s elindultam egy fához. Ám még hallottam, hogy röhögnek, meg a beszólogatások se maradtak ki.

- Holnapra adományozok neki egy-két ruhadarabot. - röhög a lány. - Szégyen!

- Te, Matt! Dugnád a csajt, mi? - ismertem fel a hangot. Épp leültem a fa tövébe, amikor meghallottam ezt a beszólást. Odanéztem a könyvem mögül félősen. Jól tudtam, ez Justin hangja. A piszkálódást pedig nem hagyták abba, tovább folytatták.

- Előbb aludnék egy kukába, minthogy lefeküdjek egy ilyen kutyával. - fejével felém biccentett. A szavak ismét fájtak. Megint elkezdődik egy kínzó év. Jobban járnak azok, akiket levegőnek néznek. Kizártam a külvilágot, majd folytattam az olvasást. Egészen addig, míg megszólalt a csengő. Beszaladtam a terembe, s beültem a következő órákra. Nehezen teltek el, de valahogy mindig próbáltam meghúzni magam. Órákon elől, csendben, szünetekben pedig a fatövében, olvasva. Az utolsó óra után elmentem az első emeleten lévő könyvtárba, ahol kiadták az ez évre köteles könyveket. Aláírtam a papírt, miszerint átvettem, aztán hazasiettem. Alig telt bele néhány percbe, már a dzsekimet vettem le otthon. Anya, apa nincsenek itthon, ugyanis dolgozni vannak. Felszaladtam a szobámba, leraktam a táskámat. Odamentem íróasztalomhoz, és a legalsó fiókból, a papírok alól, kivettem az igazán vastag naplómat. Itt rejtegetem el a mai napig is. Sok érzést tartalmaz, ami az évek során gyülemlett fel. Bezártam az ajtót, s titkos helyemre startoltam. A pulcsim alá dugva öleltem a naplómat. Kezemben pedig egy tollat szorongattam.

Úgy félóra volt az út. Most itt ülök a mólon, figyelem a Napot, a tavat egyaránt. Ahogy egybeolvadnak, mármint a Nap fénye tükröződik a vízen, az valami csodálatos.

Kinyitottam a naplómat, és írni kezdtem...

Helo! Jemina Keys a nevem, egy eléggé magányos lány vagyok. Szeretném, ha jobbra fordulna a helyzetem, de tudom úgysem fog. A mindennapos bántások a szívemig, lelkemig hatolnak. Fájnak azok a szavak, amikkel illetnek. Nem tudom meddig bírom még, de gondolkodtam már menekülési helyzetekre, vagyis dolgokra... 

Én nem akarok több barátot, én csak egyet szeretnék, aki mellettem van és megért. De sajnos a suliban mindenki utál. Cikiznek az öltözésem miatt, és a létezésem miatt. Durván hangzik az, hogy a halálba is elküldenének? Pedig megtennék. 

Nem tudom miért vagyok útban mindenkinek, hisz nagyon csendes, magamba forduló lány vagyok. Amiket ők váltottak ki belőlem. Nem szólok senkihez, csak a tanárokhoz. Meg persze otthon a szeretteimhez. 

Amikor elindulok iskolába, a testem akaratlanul is remegésbe kezd. Anya még nem vette észre, aminek nagyon örülök. Nem szeretném ilyenekkel terhelni. 

Van egy fiú, Justin Bieber. Helyes, és szeretem. Nagyon is tetszik, de nem tudhatja meg az iránta való érzéseimet. Ő is a bandába tartozik, és bunkó, méghozzá nagyon. Nem is tudom miért vannak ezek az érzések... 

A lényeg, amit ezzel szeretnék üzenni a semmibe, vagy talán az égieknek: Az életem keserves, és nagyon félek mindentől, mindenkitől. Nem akarok ilyen lenni, ilyen életet élni. Állandó fenyegetés, bántalmazás, a számukra csak dobáló szavak, amik nekem sértőek, nyomot hagynak a szívemben. És nem akarok mindig ezekkel a rossz emlékekkel élni. Hogy lehetne jóra fordítani? Egy kis boldogságot becsempészni az életembe? Rég mosolyogtam már őszintén, és bevallom ez is fáj, bánt. 

Ha lehetne, egy kis boldogságot kaphatnék? Amitől jobban leszek. 

Azért köszönöm. :)                                                    

                                                                                        2013. 09. 02.

Letettem a tollat, kitéptem azt a papírt, és összegyűrve dobtam be a tóba. Hosszú percekig csak meredtem a távolba.

  _________________________________________________________________________

Sziasztok csajok! Niki:) vagyok. Köszönjük a kedves szavakat. A remek prológust pedig Enchilnek. :D A szereplőket nézzétek meg, fent. Újítottunk, és még lesznek páran újak, szóval azt is néha nézegessétek!

Köszönjük a 7 rendszeres olvasót, és a 7 komit. Nagyon boldogak vagyunk, hála nektek.

Csak remélni tudjuk, hogy tetszeni fog a közös történetünk. Szeretnénk nagyon sok örömet szerezni nektek, úgyhogy hajrá! Most már várhatjátok az új fejezeteket, akár izgatottan is. :) Szerintem a következőt Enchil remek írónktól várhatjuk majd. :D Addig is sok puszi. <3